2012. április 28., szombat
2012. április 25., szerda
XVII. Medivid Kupa
Már hónapok óta vártam ezt a versenyt, ha Gyulára készülődünk indulni mindig tűkön ülök addig amíg oda nem érünk. Egyszerűen odavagyok Gyula városért. Gyönyörű hely, nyugtató hely, minden tökéletes ott!!! Már nem a versenyzés miatt megyek oda hanem leginkább a bulizásért, a hangulatért és a régen látott barátokért. Persze azért próbálom magamból kihozni a maxot a pályán.
Pénteken este 9-re érkeztünk meg a szállásra ( http://www.gyulaikolbasz.hu/ ) Nagyon fullos szobát kaptunk, a ház előtt pedig fákkal díszített patak folydogált végig, tele kacsával (ez kora reggel nagyon jól jött ébresztőnek :P ) Gyorsan lepakoltunk, elhelyezkedtünk és már kezdtük is feltérképezni a környéket. Szofi barátnőmmel szokásunk a szállás környékét jól áttanulmányozni. Így volt ez a tavalyi Medividen és a tavalyi Junioron is. Már úgy ismertük a járást az akkori szállásunktól a várig vagy csarnokig, mintha mindig is ott laktunk volna. Na hát most se volt ez másképpen. Estig csak csodáltuk és élveztük a helyzetet, iszogattunk egy kicsit de semmi több.
Szombat reggel 7-kor kelés, gyors készülődés és irány a csarnokba. Az első futamomat Biggievel futottam, A3 jumpingot mentünk. Az elején izgultam, vajon, kifog e rajtunk a szint lépés vagy eltévedek e a pályán vagy akármi. Nos, nyugodtan kijelenthetem, hogy meg se kottyant :) Ugyan kizárást futottunk, mivel a szokásos kerültetéses résznél elaludtam és Biggie megoldotta magának a problémát :D De azt a másodpercet kivéve az egész futam a helyén volt és én teljesen meg vagyok elégedve vele. Utána Mayával mentem egy A2 jumpingot ahol az elején nagyon elszállt szegény, nagyon csúszott neki a talaj. Egészen az utolsó ugró akadályig hibátlanul futottunk, majd az utolsó ugrónak a pöckét leverte. 4. helyen végeztünk. Délután csapat agility futam következett. Biggievel hibátlanul teljesítettem (3. helyen végeztünk de csak összetettet díjaztak), Mayával pedig lett egy palló és egy palánk lefele zóna hibánk (meg is lepődtem rajta, már egy ideje szép a zónánk igaz, hogy kb 3 hónapja semmit sem gyakoroltunk rá) és egy megtagadás mert leugrott a hinta felénél, mert én meg mögötte váltottam le és belezavarodott. De amúgy szép volt szerintem. :)
Az esténk húzós volt, ha jól emlékszem (már amire :D ) akkor olyan negyed 4 körül érhettünk vissza a szállásra, hogy na akkor pihizzünk kicsit reggel 8ig.
Vasárnap reggel kivágódtunk az ágyból, mert elaludtunk, nagyon nagy kapkodás volt de sikerült nem elkésni és mindent rendbe szedni. Egyéni agility futamokkal kezdtük a napot, Biggie az A3-mas futamában gyönyörűen teljesített! Sajnos kicsúszott a szlalomból és lefejelte a kúszó tartó zsákot így összeszedtünk két megtagadást ezzel a 6. helyen végeztünk. Mayával az A2 futamban sajnos kizárattam magam a végén, pedig annyira szépen vissza tudtam már fogni, hogy ne fusson nagy íveket de a végére elfáradtam agyilag és nem helyezkedtem túl jól ezért önállósította magát. De sebaj, ebből is tanultunk. A nap végén volt a csapat jumping, ahol Biggievel újra beszereztünk egy hibátlan futamot, Mayával pedig kizárattam magam.
Összetett eredmények alapján Biggievel a csapat futamokban 2. helyen végeztem (másik három csapattársammal együtt) Mayával pedig csapat 3. helyen (nem csapattársakkal) Itt is köszönöm a KASE csajoknak, hogy megszavazták nekem a kupát nagyon aranyosak vagytok! :)
Eredményhirdetés előtt még volt egy nagy tánc, Junioros táncok, zenék. Fantasztikus volt újra!!!!
Ui: pályabejárások előtt annyira jól jöttek a sörözgetések, hogy semmit sem izgultam mit fogok futni és annyira jól éreztem magam a pályán :) Akik izgulósak azoknak tudom ezt ajánlani! Ja és a vasárnapi napon ÉN mondhattam be a hangosba, hogy "a pályabejárásnak vége, kérlek gyertek le a pályáról" :DDDDD
Gyula IMÁDLAK!

2012. április 15., vasárnap
Frizbi, Csókakő
Brúnóval egyre jobb a kapcsolatom, múltkor kivittem parkba, simán póráz nélkül rohangált körülöttem és nagyokat botoztunk. Láttam, hogy imád apportirozni igy gondoltam kiviszem a frizbimet és dobálok neki párat hátha megkedveli. Hát enyhén szólva rákattant, és szó szerint a vérében van!!! Jó messzire eldobtam neki ő pedig a levegőben kapta el!!! Ha igy folytatja elrángatom frizbi versenyre is :)
Ma voltunk Csókakőn a Túra csapattal (beagle és russel terrier túra) Nagyon jó volt, kutyák többször is csaholtak az erdőben, offrotty lett mindkettő, velük együtt én is :)
2012. április 14., szombat
Maya 4. éves
Április 12-én ünnepelte Maya (és Joey) a 4. születésnapját. :)
És persze boldog szülinapot Fifinek és Zénónak is, a tesóknak!
2012. április 10., kedd
Sok minden
Manapság pörögnek az események nálunk. Múlt héten mikor jöttem haza barátomtól összefutottam egy magyar vizsla fiúval az utcán. Gazdi sehol de a kutya ezerrel rohangált, boldog farok csóválva. Magamhoz hívtam, azonnal futott is hozzám és körbe ugrálva, puszilgatva üdvözölt. Láttam rajta bilétát úgyhogy hamar siettem is haza, folyton hívva őt bár nem volt nehéz mivel jött ő magától is mellettem szaladva. Hazaérve láttam, hogy Brúnó a becses neve és a telefonszám is hál égnek ott volt. Gyorsan felhívtam a gazdikat, akik a mellettünk lévő utcában laknak szóval haza is vittem. Két öreg hölgy battyogott ki a lakásból és könnyes szemmel fogadtak minket. Brúnót átvették, az elején szomorúan ugatott nekem, hogy elhagyom majd elvitték a helyére. Megtudtam, hogy rengeteg gondjuk van Brúnóval, félnek már kimenni a teraszra is, mivel a 86 éves hölgyet folyton feldönti az ugrálással és szétszed mindent a kertben. Emellett pedig folyamatosan elszökik, hiába van elbarikádozva a kennelje is, akkor is megszökik. Szerencse, hogy eddig még nem történt semmi komoly baj. A vége az lett, hogy a mai nap becsöngetett hozzám az egyik néni, hogy segítsek rajtuk, neveljem meg a kajla úrfit :) Holnap már kezdek is!!!!!!
Más: Az elkövetkezendő idő nagyon sűrű lesz. Jövő hét pénteken utazunk Gyulára a Medivid kupára, 2 napos verseny lesz már alig várom!!!
Május 19-én Bakonynánára megyünk, a 4. szülinapi beagle túrára majd másnap Veszprémbe kocsikázunk Wéber Krisztina agility szemináriumára!!!!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)