2012. október 16., kedd

TordasZoo Őszi Kupa

Hétvégén Tordason jártunk,Mitja Žnidarič volt a bírónk (Holland).
A pályái nekem nagyon bejöttek, egyszerűnek tűntek viszont sok kizárást láttunk, és éltünk át, mert hiába néztek ki egyszerűnek akkor is elszállósak voltak és ha egy picit nem figyel az ember vagy egy lépéssel nem úgy áll, ahogy kéne akkor sípolhatott. Két agility futamot futottunk, az A2-vel kezdtem Mayával. Nos a véleményem annyi erről, hogy nem volt rossz de szerintem csúnya is volt egyben. Néhol jól helyezkedtem néhol rosszul, ebből is adódott egy megtagadásunk, amikor is hamarabb indultam előre a kúszótól Maya pedig kiugrott belőle.Plusz az utána lévő hullámzós rész se tetszett.


Utána Biggie első A3-as futama következett, ahol gyönyörűen kizártuk magunkat, mert úgy döntött Biggie, hogy ő most nem tud szlalomozni, és közbe nagyokat vuvuzott nekem :D Aztán teljesen szétestünk, a hintánál ez jól látszik, aztán meg egy vicces pálya elfelejtés jött a végén.


Maya második A2-es futama is viccesre sikeredett, kétszer is a hátam mögött ment be a kúszóba. Bevallom, tuti, hogy én hibáztam na de akkor is köcsöööög :D 


Biggie utolsó A3-as futama viszont jól sikerült! Ahhoz képest, hogy este 7-kor futottunk, szerintem teljesen jól teljesítettünk. Mondjuk még mindig nem tökéletes, de már alakul. Sokszor máshogyan kéne felvezetnem, máshol helyezkednem de mentségemre legyen, hogy reggeltől estig a hidegben ezt a futamot már az esélytelenek futamával futottam.. :)
És örömünkre, a 3. helyezettre volt elég ez nekünk :) Annyira boldog voltam!!!



Ezek a keretezett képek pedig a múltkori verseny összetett eredményéért járó díjak :)
Nagyon tetszenek, szerintem szuperjók :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése