2011. január 30., vasárnap

Családi parkozás

Még tavaly nálunk járt barátnőm és csinált sok szép képet
a beagle team-ről :) Csak néhányat ízelítőnek, a többi itt megtekinthető: http://gallery.site.hu/u/Hoky/Haleszpark/diafoto/

2011. január 27., csütörtök

Zebrán átkelés

Ma is megvolt a napi séta adagunk. Ugyanaz volt mint amit tegnap leirtam szóval ezt most nem fogom részletezni (megint nagyon ügyesek voltak a csajok (L) ) Viszont a zebrán átkelés elég kínos volt. Kutyák póráz nélkül az utcákon szóval a zebránál is. Eddig mindig siettek át velem együtt, ám ma drága Mayácska talált valamit a 4 sávos út kellős közepén és szépen leállt szaglászni. Kiabálhattam tojt a fejemre legalábbis moccanni nem moccant de látszott rajta a sietség...Na mondom ráérünk, úgyhogy gyakoroljunk csak. Vagy 3-szor mentünk oda vissza a zebrán de utoljára már szépen mellettem gyalogolt mindkettőjük. :)

2011. január 26., szerda

Vezető-követő

Ma is, mint minden nap voltunk sétálni este. Először amolyan felvezetőkörnek a környéken sétáltunk. Maya póráz nélkül mögöttem vagy mellettem gyalogolt, néha korrigáltam, hogy ne menjen elém de nem volt semmi probléma vele. Kereszteződésnél megállt minden parancsszó nélkül, simán csak megálltam és ő is. Biggie az elején póráz nélkül indult de mindig leállt szaglászni amire nem kapott engedélyt és nem szeretek senkire várni szóval kapott egy pórázt és csak 10 perc után került le róla. Utána már tudta, hogy haladunk és nem állunk meg :D Az utcai séta után letértünk az útról és kimentünk a parkba. Ott egy kicsit még jöttek mögöttem majd kaptak engedélyt rohangálni. Maya mint egy idióta sprintelt a parkba fel alá, nagyon jó volt nézni!!! Biggie úgyszintén futkározott viszont sokszor hiába hivtam nem figyelt szóval durr bele kapott egy kis fegyelmet majd tudta hol a helye. Maya körbe-körbe futott majd vissza hozzám dicséretért aztán újra futás. Kb fél óra rohangálás után magamhoz hivtam őket és a környéken még pár kört tettünk és jöttünk haza. Megvacsiztak és most alszanak :)


Zazizni is voltam ma, megint volt kutyás találkozásunk. A másik kutya ugatott és totál izgatott volt viszont mi Zazival simán elsétáltunk előtte. Hazaérve mondtam a gazdinak mi volt és mondta, hogy nála mindig vicsorog és ugat Zéé. Elmagyaráztam neki a technikát és, hogy mit csináljon és nagyon jól fogadta. :)

2011. január 22., szombat

Póló?

Vajon jól néznének ki egy pólón?
Külön-külön vagy egyik előre másik hátulra? :)
Köszönet a képekért Varga-Kiss Anikónak!

2011. január 16., vasárnap

Baaa

Ezt muszáj megmutatnom nektek, ne csak én legyek sokkos állapotban a gép előtt :D Kegyetlen videó és a kutyák benne egyszerűen szuperek!

2011. január 14., péntek

Zazi

Régi blogomba már bemutattam Zazit és most megint róla szeretnék irni. Ma is, mint minden nap suli után átmentem és levittem sétálni. Zaziról annyit kell tudni, hogy lelkileg nagyon labilis kutya, rettentően fél az idegen emberektől (még tőlem is pedig én minden nap megyek hozzá) és persze a kutyáktól,zajoktól egyszerüen mindentől retteg. Feszélyezve érzi magát amitől domináns agresszió jön ki rajta. Eddig mindig elkerültük a kutyásokat, bicajosokat vagy a kisgyerekeket, mert Zazi amint meglátja őket vad ugatásba kezd. Persze mivel az én kezembe van ezért én ezt nem türöm el, hogy minden nap "leéget" plusz nekem is elég kinos és rossz érzés, hogy mindig azt kell figyelnem, hogy merre mehetünk.
Egy ideje már, hogy ezt meguntam, azóta minden nap tréningezem. Már eljutottunk odáig, hogy ha egy bicaj zúg el mellettünk nem kezd el ugatni hanem szépen semmibe veszi. A kisgyerekek is futkározhatnak mellettünk, ő nem figyel oda viszont még nem engedem egy embernek sem az utcán nem, hogy egy kisgyereknek, hogy megsimogassa hiszen nem tudhatom mi lesz. Majd fokozatosan ezt is megoldom valahogy. Na és a kutyák. Bármikor elmegyek sétálni vele, nincs olyan alkalom, hogy ne futnánk össze kutyásokkal hiszen panelok sokasága között mászkálunk és mindenki pont akkor viszi le a déli pisire a kutyáját. Régen inkább kerültem egyet viszont ma megelégeltem és kihúztam magam majd magabiztosan átmentem a kutyásokon. Zazi mögöttem kullogott és nem csinált semmit!!! Pedig az előttünk álló snauzer még morgott is rá amire általában vad ugatással válaszol a kis csajom. Nagyon büszke voltam rá, mert manapság már nincs messziről ugatás ha meglát egy másik négylábút plusz még ez is :)
Még valami a sétáról: amikor "megkaptam" Zazit, először a gazdival mentünk sétálni, hogy kicsit lássam mi hogy müködik náluk. Nos már akkor elborzadtam, hogy Zazi hölgyemény elől a 10 méteres pórázon cammog és arra megyünk amerre őfelsége szeretne menni. Én csak fogjam a pórázát és menjek utána. No hát ismerve engem én nem viselem el ezt. Eleinte eléggé veszekedős korszak volt, mert Zazi elől futott én meg csak mentem utána és ha én másmerre akartam volna menni ő megállt és makacson várta, hogy megadjam magam és a másik irányba menjek. Olyankor kb 5 métert húznom kellett magam után mire megadta magát és követett. Mára ez már teljesen megszünt, ő a lábamnál jön és arra amerre én mondom :)

Más: hétvégén végre edzés viszont kicsit félek, mert ma is elkezdett esni kicsit az eső és nem akarom, hogy a nagy sár miatt vagy éppen az eső miatt elmaradjon :( Vasárnap jön le Tatabányáról egy ismerősöm a groenendael kutyusával hozzánk edzeni szóval süss fel nap :D

2011. január 12., szerda

Junior EB

Fantasztikus hirt kaptam ma!
Eddig úgy volt, hogy a 2011-es junior verseny a Svájcoknál lesz és erre ma irnak, hogy változott a terv és újra Gyulán lesz!!!! 2 évvel ezelőtt annyira jó volt, hogy újra nekünk adták ezt a feladatot, hogy mi azaz a magyarok rendezhetjük ezt a szuper versenyt! Már alig várom :)

2011. január 10., hétfő

Beny születésnapi bulija

Beny 2011,01,08-án volt 5 éves és ennek örömére ma csaptunk egy nagy beagle bulit.

2011. január 8., szombat

II.TordasZoo téli kupa 3. forduló

Szuper volt a mai verseny, jó hangulat volt és a csajok fantasztikusan teljesítettek! A pályák nagyon testre állók voltak, mindegyik passzolt hozzánk.



Biggie A1 és open jumpingban is hibátlant futott ezzel megszerezte a második hibátlanját és már csak egy kell ahhoz, hogy A2 legyen :) (4 vagy 5 hivatalos versenyen voltunk, nagyon jól haladunk :) )


Maya is szépen helyt állt viszont én béna voltam. Open jumping volt az első futam ahol gyönyörűen odatette magát és megmutatta igazi énjét és ha én nem léptem volna el korán akkor megugrotta volna elsőre az akadályt. A2 futamot már úgy kezdtük, hogy az első akadálynál szaglászott és nem tudott elnyugodni szóval rezgett a lábam, hogy mi lesz. Két megtagadásunk lett figyelmetlenség miatt de azért jó volt. A tempója nem volt az igazi de mindegy is, 2. helyet elhoztuk.

2011. január 6., csütörtök

Cafatok

Imádom mikor a csajok lebuktatják saját magukat. Manapság elkezdték a rongálást pl kukából kiszedik a zacsikat és darabokra szedik vagy hasonló szituk, amiért nem kapnak leszidást hiszen mindig annyira buta vagyok amiért a kajás dolgokat az én szemetesembe teszem. Na de eddig mindig a szobám közepén villogtak az ilyen dolgok.Viszont ma beléptem a szobába, minden szépen a helyén de Biggie hátracsapott fülekkel és sunyulva jött felém azzal a tekintettel, hogy "ne haragudj, nem én voltam!" Na mondom mit csináltál hölgyemény. Benéztem az ágy alá és tele volt csokis papirokkal meg az egyik plüssjáték cafataival. Ha nem kért volna "bocsánatot" nem is vettem volna észre :D

2011. január 4., kedd

Új év új tervek

Először is Boldog Új Évet mindenkinek! Remélem minden kedves olvasónak teljesülni fog a következő évben a kivánsága :)
Nekem a Next menübe irtak a jövőbeli elképzeléseim és nagyon jó lenne ha mindre kijutnék és azt a teljesitményt tudnám nyújtani amit elterveztem.
Most szombaton verseny és egy nagyon kedves biró lesz a biránk mindkét futamban: Gabi Steppan. Eddig minden versenynél mikor a dobogón álltam és kezet fogtunk elmondta, hogy "yeah beagle power" és ez nekem annyira a mindenem hogy az nem igaz :P
Már csak annyit, hogy egy hete már minden nap arra jövök haza, hogy a párnám az ágyról a földön hever...nos ma épphogy kimentem kaját csinálni és mire visszaértem megint lent volt a csajoknál.. na tessék ezért: (most már az övéké)