Apuval mi igy nézzük Cesar Millian műsorát :D
2010. szeptember 29., szerda
2010. szeptember 27., hétfő
Káosz
A mai sétánk félre sikeredett lett....Az elején (póráz és nyakörv nélkül) nagyon jó volt kutyák mögöttem battyogva haladtunk (mivel én vagyok a vezető pozícióban ők pedig a követőben) Szóval lecsitteltem őket ha elém kerültek és olyankor szépen felsorakoztak mögém és mehettünk is tovább. Ha viszont nagyon előrementek megálltam, hogy "én ráérek..." majd addig ott álltam míg észbe nem kaptak és vissza ne jöttek hozzám majd irányba álltak és mehettünk tovább. Viszont volt, hogy 5-10 percig ott álltam és néztem ahogy ráérősen szimatolgattak, Maya már az utca végén bóklászott....enyhén idegesített, hogy semmibe vesznek de a mai nap erről szólt.....a végére jól belendültünk már sima ügy volt, járda szélén stopp,hívásra futás. ennyit terveztem ma be de gondoltam itt vagyok a park mellett menjünk ki oda is. Nem kellett volna....Kaksis kabáttal és gatyával értem haza. Az elején Biggie szépen jött mögöttem amolyan szokásos komótos-szaglászós stílusban Maya viszont mint az őrült keresztülrohanta a parkot majd mikor észbe kapott akkor jött vissza. Jól van sebaj úgyse voltunk már sétálni 3 napja ez belefér, hogy kifussa magából az energiát. Na de azt, hogy mindent feleszik amit talál, elmegy bokor mögé és emberi végterméket is belaffant az már sokkkk!!! Ha közelítettem felé elkerült sunyulva úgyhogy távolról "fekszik!" majd "marad!" Ez volt a büntetés ami látszólag megviselte, hogy mi Biggievel megyünk szépen ő pedig ott fekszik....De ez se volt neki elég eltűnt a bokroknál és nem láttam merre van. Hívásra semmi reakció szóval nyomozhattam. Mikor megláttam egy dobozból evett valamit...Odalopóztam, hogy nehogy eltudjon menni és elkaptam a grabancát. A hátára fektettem megadó helyzetbe és a látvány magáért beszélt. Sajnálkozó fej és rémült testtartás, hogy "basszus lebuktam" Utána már ne félj ha hívtam jött boldogan, még botoztunk is utána és nem volt probléma vele hazáig. Biggie is elcsászkált egyszer, megadó testhelyzet de bepróbálkozott egyszer-kétszer, hogy "szelektíven hallok". De ez csak annyit jelent, hogy nem tisztel és semmibe vesz nem pedig nem hall. Igenis hall csak fontosabbak más dolgok. Viszont azonnal javítottunk a helyzeten, elkaptam őt is, lefektettem majd tudtára adtam, hogy én vagyok a falkavezér nem kell kijátszani engem az van amit én akarok. Utána mindkettő mint a kis angyal tudták hol a helyük.
Viszont nem így volt egy másik kutyással a még anno említett agaras hölggyel. Linája is kipróbálta meddig lehet feszíteni gazdi húrjait, ki-ki szaladt az útra és ide-oda rohangált....Egy golden retrieveres fazont pedig a kutya sétáltatta nem fordítva. Szóval ma volt valami a levegőben de tiszta káosz volt a parkban. Haza is jöttünk kis idő múltán nehogy még agybajt kapjak.
(Megjegyzés: a kutyákat nem érte testi bántalom, nem emeltem rájuk kezet szimpla megadó testtartásba kényszerítettem őket. Ez lelkileg sokkal többet jelent mintha eljárna felettük az ember keze. A kutya falkában sem tépik szét egymást egyszerűen csak leteríti a domináns a másikat, hogy megadja magát mikor rendezik a soraikat.)

2010. szeptember 26., vasárnap
Eső
2010. szeptember 25., szombat
Egyedül
Voltunk ma edzeni végre két hét esőzés után kijutottunk (az időjárás jelentés mára is esőr jósolt meg holnapra is de a mai napot megúsztuk és a holnapit is megakarjuk úszni) Életemben először mentem kutyástul busszal valahova. Furcsa volt de egyben élvezetes is. Edzőmtöl kaptunk egy szájkosarat Biggiere mivel ma ő jött velem. Úgy nézett ki mint egy börtöntöltelék vagy valami terminátor! Örömömre elég jól viselte, nem akarta leszedni magáról hanem csak türte. Persze a jó viselkedésért kapott virslit szóval egy szava se lehet, hogy rossz sorsa van. A buszon a lábam közé beült és nézelődött nagyon jól viselkedett. Az edzőpályán sajnos megint megnőtt a fü lassacskán bokáig ér de mivel vizes igy nem tudjuk lenyirni (mivel a csapatunk nyirja a füvet ha már mi használjuk) Szóval most csúszós és nagy füben kellett gyakorolnunk de ez senkit sem gátolt meg abban, hogy fantasztikusan érezzük magunkat. Gyakoroltuk a küldést messziről, fordulásokat éééés a kecskert! Biggie nagyon kis okos volt ma a kecskerek is mentek, a küldések is. Holnap jön Maya is aki ma kitombolta magát itthon.....nem birja elviselni ha itthon marad (meg kell hagyni nem sokszor van ilyen ezért is hisztizett) Apuék már fogták és átvitték Benyékhez, mert nem birták a nyüszitését és üvöltését :( Hazaérve nagy boldogság és ugra-bugra :)
2010. szeptember 22., szerda
Szőr és vuvu
Biggie a furminator örömére elkezdte hullatni a szőrét. Jól kikeféltem de nem sokat segitett még mindig rettentően vedlik. Áthoztam a pöcsösöket (Joeyt és Benyt mi igy hivjuk őket :D ) kicsit rohangáltak együtt meg Joey-al ugrattam pár akadályt nagyon lelkes. Úgy ugrik, hogy a hátsó két lábát totál hátra nyújtja. Utána őt is kifurmináltam, mert ugyanaz a szitu mint Biggie.....Utána nyomás ki parkba. Pont Critical mass volt (bicajos felvonulás a városba én is szoktam menni de ma nem volt hozzá hangulatom meg senki se jött volna velem) Szóval pont addigra értem ki mire ők befejezték szóval az egész parkot elárasztották a bicajosok. Na mindegy kutyák jót futottak, Maya jót pancsolt a már büdös álló vizben ééééééés találkoztunk egy 4 hónapos bicolor szinü biglivel!!!! Annnnnnyira aranyos volt!!! De a gazdik kevésbé....a kiskutya félt ők pedig hopp ölbe kapták és mentek haza..... :( Nagyon jó kutya nevelés...
Erről jut eszembe: Mayának egyre nagyobb a szája. Nagyon örülök, hogy végre valaki vuvuzik a kapunknál de azt, hogy meglát messze ma pl egy babakocsit és elkezd ugatni vagy meglát egy kutyát a távolban és felálló szőrrel a hátán feszitve oda battyog az már sokkkk. Most ezt alakitom elég szépen megy de nagyon elkeserit, hogy ilyen lett :( Nem értem mi baja lehet és hogy mi váltotta ki ezt benne...
Hazafele találkoztunk azzal a csajjal aki Csumpit találta és mondta, hogy most talált megint egy kutyát. Egy kb 1 éves szuka rotit....aki úgy fél mindentől mint a tüztől...gazdit keres mert most egy nőnél van de pár nap és kirakja :( Nagyon sok időt és türelmet igényel a nevelése feltehetően verték korábban.

2010. szeptember 21., kedd
Ivelés
Nos, hogy a mai napban legyen egy kis boldogság is ma gyakoroltam csajokkal a kecskert meg az iveket. A kecsker még nem igazán megy sokszor van, hogy visszafele is megugorják Biggie pedig hezitál, hogy "jól van megkerültem de tuti átugorjam?" és néz rám nagy boci szemekkel és pár toporzékolás után nagyot szökell :D
Kiakadva
"Beagle-t nem ajánlom (tudom, hogy most ez a menő)az egyik legbutább fajta kutya szegény."
Mikor elolvastam a fenti sort teljesen kiakadtam, felment bennem a pumpa és nem álltam meg, hogy ne reagáljak rá. Feldühödve már szinte füstölt az ujjam mikor visszaírtam az illetőnek kis oktató sorokat....annyira elegem van, hogy ennyire lenézik a fajtát és még mindig nem tisztul az emberek feje! Sőt a legundorítóbb szerintem ha valaki úgy jellemez egy fajtát, hogy nincs a közelében olyan kutya és nem ismeri vagy nem élt vele együtt egyszóval csak szóbeszéd útján tud valamit a fajtáról és azt mondja tovább úgy fikázza.....Pedig már jó rég nem húztam fel magamat ilyenen egyre jobban tudom magam türtőztetni az ilyen megjegyzésektől de ez valamiért teljesen taccsra vágott...
Nagy vágyam, hogy majd a jövőben áttudjam formálni a beaglek képét az emberekben remélem ez sikerülhet hiszen egy fantasztikus fajtáról van szó, tele lehetőségekkel.
Nagy vágyam, hogy majd a jövőben áttudjam formálni a beaglek képét az emberekben remélem ez sikerülhet hiszen egy fantasztikus fajtáról van szó, tele lehetőségekkel.
2010. szeptember 20., hétfő
I ♥ my beagles
Ahogy a cim is mutatja ma teljesen csöpögős hangulatba ejtettek a csajócáim!!!
Először is annyira szépen edzettünk ma olyan ügyesek voltak. Bármit mutattam/mondtam sitty-sutty megcsinálták. Már eljutottunk odáig Mayával, hogy alig kell mutatnom a parancsszavakból érti mit szeretnék. Biggie miatt pedig egyre szebben kezdek felvezetni úgy érzem és előző edzésen edzőm is mondta, hogy meglepődött rajtam, hogy nem kalimpálok :D Na ugorjunk-> kimentünk parkba, senki sem volt kint (kutyás) ezért fel-le mászkáltam a bicajjal és persze a kutyákkal. Maya eszméletlen élvezte, hogy a sok esőzés miatt felázott parkban rohangálhat mint egy őrült miközben pacsál. Annyira jó volt nézni ahogy fülig érő mosollyal futkározik/sprintel keresztbe-kasul. Biggie egy szolidabb szituáció ő ugyanis mint már irtam anno nem szereti a vizet de muszáj elviselnie és nem gondolni rá ha jól akarja érezni magát. Ezzel nincs is probléma nála hiszen szabadon van, rengeteg szag és nagy terület ahol bóklászhat. Egyszóval szép látvány ahogy két beagle jól érzi magát a szabadban! És ami a legjobb volt Maya odajött hozzám és mikor Biggie messzebb volt mondtam, hogy "hol anya?" Mihelyt kimondtam Maya megfordult, keresni kezdte Biggiet és sprintelve odaszáguldott hozzá. Már régóta csinálja ezt de fogalmam nincs hogy tanulta meg :D Miután kellően szétáztak a csajok meg én is elindultunk haza. Egy utcányira voltunk itthonról mikor (kutyák póráz nélkül járdán futnak én bicajjal az úton) egy srác jelent meg pórázán egy németjuhásszal. Ismertem őket mivel párszor már összefutottunk parkban és tudtam: agressziv kutyája van az enyémek meg tuti kiszúrják maguknak szóval állj. Mikor ez igy lezajlott bennem Maya azonnal felborzolt háttal vuvuzni kezdett. Harmadszorra sikerült elcsendesitenem és odahivnom magamhoz (megjegyzem nem ment át hozzá hanem miközbe ment előre a járdán ott hangoskodott) Szóval "Maya gyere ide!" majd "ül" és a kislány lecsillapodott. Ezután mehetünk tovább és már nem is érdekelte a németjuci jött szépen mellettem mint aki jól végezte dolgát. Boldog voltam, hogy kitudom zökkenteni egy állapotból és túl tudom tenni ezen hogy ne arra koncentráljon. Biggie persze Maya ellentettje. Az ő mottója "nem hajt a tatár" :D Szépen, nyugisan,megfontoltan közlekedik,cselekszik mint egy vénasszony de hát ő mindig is ilyen volt. :)
Ja és egy jóhir: már 4. alkalommal fogunk menni a Mátra túrára!!! Adélékkal és a beagle team-mel!! :) (Biggie,Maya,Beny,Joey) Nagyon király egy program ha tehetitek gyertek sokan!!
Részletek
Jelentkezési lap

2010. szeptember 19., vasárnap
"Kecsker"
Gyakoroltuk ma a "kecsker"-t. Nem rég tudtam meg mi ez valójában és, hogy létezik ilyen. Maya nagyon vágja a dolgot de még nem fut hanem pattog mikor forgolódni kell. Biggie viszont sokszor megtorpan majd úgy ugrik mint aki nem biztos a dolgában ezért ugrásonként jutalmazom megerősitve benne azt, hogy igenis jól csinálja. Egy idő után pedig örömmel csinálta szóval haladunk de még sokat kell fejlődnünk, hogy szép és folyamatos legyen. A következő videót megnézve mindenki láthatja mi is a : "kecsker" (0:47-nél látható egymás után kétszer is aztán később is)
2010. szeptember 18., szombat
Beagle team
Unatkoztam és áthoztam a srácokat (Benyt és Joeyt) Nagy hancúr és farkcsóva mikor csajok meglátták őket. Kis játék meg körbeszimat majd kimentem velük a parkba. Nem kis feladat volt hiszen Benyt és Joeyt nem sétáltatják és alig foglalkoznak velük sajnos (korán kelnek későn érnek haza és semmi idejük nincs a munka mellett a kutyákra. Max 1 órát dobálják nekik a labdát és annyi) Szóval én vagyok az amolyan pótanya számukra. Nos ebből adódóan húznak mint a meszes a pórázon, ide oda cikáznak. Mielőtt viszont elmentem volna mindegyikükkel a parkba az utcában egyenként mentem velük egy kört, hogy tudják mi a szitu. Nagyon szépen mentek a végén már nem is húztak szóval fogtam mind a 4-et és irány a Haleszba. Örömömre nem volt kint senki értve ezalatt azt, hogy nem voltak bicajozók,futók,kutyások stb mivel, hogy nagy pocsolyák álltak mindenütt a parkban. A biglik persze élvezték Maya és Joey fel-alá rohangáltak a pocsojákban nagyokat fröccsentetek közben. Biggie minden apró vizes környéket messzire elkerült, mert tudni illik, hogy a nagyságos asszony nem kedveli a nedves területeket. Ki nem állhatja a vizet még a táljából is úgy lefetyel, hogy kidugja az orrát a tálka szélére. Beny is nagyon élvezte a szabadságot és a jutalomfalatnak köszönhetően mindegyikük elsőre visszajött ha hivtam őket. Jó volt látni mikor 4 mosolygós kutya rohan feléd, nagyon nyugtató hatású és büszkeséggel tölti el az embert. Kb fél óra elteltével megjelent edzőm és két bordere + westije akikkel jó nagyot rohangáltak a kutyáim. Majd jött egy fiatal barna dobermann de gazdája nem merte elengedni. Mire rávettük, hogy sose fogja tudni igy kutyák közé vinni elengedte pórázzal és Maya jól megfuttatta. A dobi és Maya nagyon egymásra talált szépen elvoltak a gazdi pedig megnyugodhatott,hogy nincs itt semmi probléma.
Itthon még agy tornáztam velük az agility keretein belül. Benyvel nem őt nem érdekli ez a dolog és nem akarom erőltetni. Joey fantasztikus kutya annyira jó lenne ha többször is tudnám vinni edzésre. Eddig kétszer volt és nagyon megvagyok vele elégedve. Itt egy videó miről is beszélek:

Enyém kutyik meg hát természetesen okosakügyesekszépek :DDDD Ja és láthatjátok az újdonsült pallónkat. Mint már emlitettem nem szabványos méretekkel de itthoni gyakorlásnak nem rossz :)
2010. szeptember 16., csütörtök
Figyelem
Hunor gazdijával beszéltem ma a szemkontaktusról, vagyis szóba jött. Gondoltam megejtek itt pár sort erről a témáról. Számomra nagyon fontos, hogy a kutya-gazda között folyton meglegyen ez a kapocs hiszen innen indul minden. Ha a kutya másra koncentrál máris szétesik az egész együttműködéses folyamat viszont ha a kutya a gazdáját figyeli, a szemébe néz és lesi minden szavát avagy testbeszédét máris létrejön a közös munka. "a szem a lélek tükre"
Más: apuval tegnap megcsináltuk a mini pallónkat a kertbe. Nagyon jól sikerült a kutyák pedig imádják. Majd ha lesz kedvem akkor lefényképezem és levideózom mit ügyeskedünk rajta. Maya nagyon profin rá 2o2o-zik a végén addig pedig rohan, Biggie pedig amolyan running contact szerű valamit próbál összehozni de ezen majd alakítunk még, mert nincs fix zónája.

2010. szeptember 13., hétfő
Elmarad!!!
Annyira szomorú vagyok!! Elmarad az agility ősz ami Győrújbarátiban lett volna :( Már be is fizettük a nevezési dijat és ma irt a szervező...:
"Kedves Agilitysek,
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a kevés nevező miatt az "Agility Ősz" rendezvény ELMARAD!
A pontverseny pontjai megmaradnak, és a jövő évben megrendezésre kerülő versenyünkkel összevonjuk majd.
Nagyon kérem azon versenyző társaimat, akiknek szokása az utolsó pillanatban lemondani a versenyeket, a jövőben jobban gondolják át nevezéseiket.
Tudom, hogy sokszor van ok 1-1 verseny lemondására, de ez már tömeges. Gondolom, hogy az időjárás tehető felelőssé ebben... de akkor is.
100 feletti nevezőnél is tartottunk,és a mai nap reggelén már csak 73 volt. Sorban jöttek a lemondások, vagy akár 1-1 nap lemondása.
Így már eljutottunk odáig, hogy nagyon nagy veszteség lenne a verseny megrendezése. Természetesen a lemondjás sem 10ezret vesz ki a zsebünkből...
Kérek minden kedves sporttársat, aki jött volna, hogy tudassa társával. Senki ne induljon el hiába. Gyorsan mondjátok le szállásfoglalásaitokat (remélem, lehetséges).
A héten, jövő7en vissza fogom utalni a díjakat.
Nagyon-nagyon sajnálom, és elnézést a kellemetlenségért.
Ági"
Annyira szomorú vagyok, úgy készültünk rá...de megértem Ági döntését és valóban felbosszant az a tény, hogy vannak akik nem egy-két alkalommal nem fizetnek. Nálam egyszer volt tüzelés miatt, hogy nem tudtam valahova elmenni de akkor megkapta valaki a részemet....Én is dühös lennék az biztos. A "next"-be beirtam, hogy helyette megyünk a Top Mancs kupára majd az Országos bajnokságra de ezek még sem olyan hangulatúak mint pünkösd agility vagy agility ősz :(
Más: ma csináltam kis videót csajokról ahogy a trükköket gyakoroljuk. Elején a legfrissebb a "dönt" :)

2010. szeptember 12., vasárnap
Sokminden
Nos rég irtam de meg volt rá az okom a blog hanyagolásnak. Csütörtök-péntek-szombat FEZEN (Fehérvári Zenei Napok) Amolyan rock fesztiválnak mondanám az egészet de volt egy szinpad ahol teckno ment volt ahol metál de nagyrészt rock ágazatok. Eszméletlen jól éreztem magam, hangom aligha van és teljesen ko vagyok. Ma délután 1-ig nyomtam az ágyat és akkor reggeliztem :D Szóval a mai nap ilyen lightos volt az előbbieknél. Mivel csütörtök óta nem foglalkoztam a csajokkal ezért ma igenis nekik szenteltem az egész délutánomat-estémet. Fogtam Mayát és a bicajt majd irány bikejöringezni. Nagyon élvezte, a környéken utcáról-utcára jártunk aztán a parkba vettük az irányt. Ott elengedtem úgy mentem két kört közbe Maya egyik pocsojából ki a másikba be, kis vuvu a westinek majd rohanás hozzám. Eszméletlen aranyos volt és az a mosoly az pofiján.......elmondhatatlanul büszke vagyok rá, ez kész szerelem már. (és nem csak tőlem neki!) Utána hazajöttünk és mivel Biggie teljesen meggyógyult a húzódásból őt sem hagyhattam ki egy kis könnyitett sétából. Szépen nyugisan sétálgattam mig a csajok ide oda rohangáltak előttem voltak majd mögöttem aztán mellém értek és néztek rám, hogy "ugye okosak vagyunk?" Kereszteződésnél megálltak ami fontos mivel régóta tanitom és végre rögzült bennük. Hazaérve nagy lihegések közepette kis pihenő aztán agytorna. Biggienek megtanitottam a másik irányból is a forgást és látványosan esett le neki a dolog. Mondom és mutatom de mást csinált az elején olyankor mély "nem" szócska jött ki a számon amitől elgondolkodott de próbálkozott és harmadszorra eltalálta akkor "azaaaaaz" és jutalom. Pár ilyen után már nem kellett "nem"-eznem teljesen jól csinálta. Mayának a "dönt"-öt tanitottam, kitettem egy félig vizzel teli flakont és rávettem, hogy ledöntse az egyik mancsával. Olyan kis ügyes volt bár az eleje itt is neccesen kezdődött. Leültem és mondtam neki, hogy "dönt" majd elkezdett a kezemre pacsizni meg a térdemre ugrálni. Erélyes "nem" és ő is kattogtatta az agyát, hogy most mi van. Én is agyaltam, hogy mi legyen és arra jutottam megpróbálom azt, hogy rápacsizzon a flakon tetejére. Odatettem a kezem kértem a pacsit és mikor adta gyorsan elvettem a kezem és bumm dőlt is a flakon. Abban a pillanatban "azaaaaz,okooos" és jutifalat Maya pedig majd kibújt a bőréből a boldogságtól és a sikerélménytől. Nagy csóvák és remegés közben (ami az izgatottságtól keletkezett) szépen elsajátitotta ezt a trükköt is, kevesebb mint negyed óra alatt. Hihetetlen, hogy egy beagle ennyire gyorsan felfogja amit mondok neki. Bár szerintem itt az is közrejátszik, hogy mikor más trükköt csinál csak, hogy "tessék gazdi mindent megcsinálok neked csak add már a jutalmat" akkor megállok, nagy csönd ő pedig engem néz és gondolkodik, hogy most mi van. Majd higgadtan és nyugodtan újra elkezdem vele persze előtte őt is lenyugtatom, hogy koncentrálni tudjon.
2010. szeptember 7., kedd
Alakulunk
Biggie kezdi összekapni magát, már nem fájlalja annyira a hátsó lábát de a teraszra feljutásban még bizonytalan és óvatos, különben meg visszatért a régi énje, megint boldog farkcsóválós és kunyerálós beagle.
Mayával tegnap is voltam bikejöringezni, eszméletlen csajszi! Annyira élvezi és úgy tudja húzni a bicajt, hogy sokszor elképedek rajta. Sosem kötöttem pórázzal a bicóra, mindig póráz nélkül futott előttem hátha leskelődve. Mikor a földig ér a nyelve akkor se punnyad hanem teljes erőböl rohan és húzza a bicajt. Nagyon lelkes a kisasszony.
Viszont a sok boldogság mellett én és szüleim nem lehettünk nyugodtan, tegnap este kórházba vittek hasi fájdalmak,hányás,szédülés és remegés miatt. Az éjszakát bent töltöttem,kaptam infúziót és vénásan fájdalom csillapitót (egy ideig szenvedtem de mikor feladtam, hogy nem birok aludni annyira fáj a hasam kértem a gyógyszert, utána már nem volt probléma a pihenéssel) Ma reggel vettek vért,volt labor vizsgálat,ultrahang és mivel jobban vagyok hazaengedtek. Még holnap itthon vagyok és ha minden rendben van akkor csütörtökön mehetek iskolába.
2010. szeptember 5., vasárnap
Bikejöring
Csapattársam bikejöringezik a kutyájával és ma elkisértük őket Mayával. Sose gondoltam volna, hogy rácuppanok erre a sportra!!! Maya úgy húzta a bicajomat, hogy öröm volt nézni!!!! És nem fáradt el hiába voltunk kint vagy 1 órát végig sprintelte az egészet!!!! Úgy élvezte annyira jó!!!!!! Rendszeressé tesszük ezt a dolgot és beszerzünk hozzá egy jó kis hámot meg valami pórázt:)
Biggie pedig javuló félben van reméljük ennél már csak jobb lesz. A kedve visszatért és már gyorsabban lépked sőt szalad de visszafogom mindig nehogy most megint túlterhelje. Sok pihi márha lehet ilyet egy biglinél. A lépcső még necces neki. Bekentük neki izomlazitó krémmel amit még anno Maya kapott a lábára.
Szabadegyháza és fájdalom
Tegnap délelőtt voltunk edzésen, Maya eszméletlen volt ha versenyen is igy menne annyira boldog lennék!!! Gyönyörü ivek, szép fordulások és az a gyorsaság és menni akarás..!! Biggie viszont lassúzott mivel kicsit felszedett magára ami lassitja és kicsit bágyadt is volt szóval nem nagyon terheltem. Mikor hazajöttünk és kiugrottak a kocsiból Biggie felnyüszitett én meg majdnem szivbajt kaptam. Itthon megvizsgáltam és remegett a jobb hátsó lába nagyon furán lépkedett vele és ahogy edzőm mutatta megnéztem a csipőjét (általában azzal a módszerrel nézik meg, hogy dp-s lehet e a kutya) Sajnos nyüszitett én meg elbőgtem magam félelmemben. Ettől félek a legjobban, hogy valamelyik kutyám is diszpláziás legyen. 1 körül átmentem edzőmhöz Mayával, utána ki a pályára és felpakoltunk pár akadályt az utánfutóra majd irány Szabadegyháza bemutatóra. Nagyon jól sikerült a kisgyerekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat és sokan kirpóbálták az agilityt majd human agility verseny is nagyon felkapott lett. Estére hazaértünk és Biggie még mindig rosszul nézett ki. Mig én elvoltam ő a lakásban élvezhette szüleim pátyolgatását. Az éjszakám nem volt túl kellemes, azon agonizáltam, hogy ha nem húzódás akkor remélhetőleg nem dp.....Viszont ma reggel rohanva jött ki a kennelből és simán felugrott a teraszra mig tegnap a két lépcsőfokon lábanként mászott fel. Szóval most úgy néz ki jól van és csak sima húzódás ami pihentetést igényel. Holnap újra megnézem a csipőjét és ha fájlalja megyünk az állatorvoshoz.
12:55 - Kimentem dögönyözni és Biggie felakart ugrani az ölembe. Mikor megfogtam, hogy na gyere és a két hátsó lábára került a súly nyüszitett és le is ugrott.... Csámpán tartja a két hátsó lábát, remeg neki és olyan mintha lefogyott volna róla az izom....Holnap is megnézem de tuti megyünk a Sejgihez (állatorvos)Teljesen lehangolt,rosszul néz ki és szomorú.....Látszik rajta, hogy fájdalmai vannak...

2010. szeptember 3., péntek
Csumpi
Tegnap volt egy mentési akciónk....Elmentem sétálni kutyákkal, hivtam magammal barátnőmet is. Mikor jöttünk haza fele jött velünk szembe egy csaj kezében egy aranyos keverék kutyussal. Leszólit minket, hogy nem e tudjuk honnan való hiszen két napja a Halesz környékén kóborol és úgy gondolta neki haza kell mennie a csajjal...Hazavitte de a dog keverék kutyája nem nagyon szivelte...SZóval fogta Csumpit (igy neveztük el) és körbejárta a környéket hátha...de senki! Gyorsan felhivtam Adélt és átmentük hozzájuk hátha ott maradhat mig nem találjuk meg a gazdit de sajna ma ment hozzájuk egy bigli és vasárnap egy westi szóval 5. kutyusnak nem igen lett volna már neki hely. Szóval mi legyen...Mondom nézzük meg van e benne chip hátha hiszen jól ápolt (a rasztáktól eltekintve) kutya volt, szófogadó,barátságos szóval igazán szuper kutyus. Elvittük öreghegyre a dokihoz és csodák csodájára VOLT benne chip!!!!!!!!!!!! Az ASKA nevén volt a kutya név szerint Füles. Felhivtuk az első tel számot de nem vették fel majd 5. alkalomra kikapcsolták. Utána a másik számon elértük őket és utána néztek Fülesnek....fél óra elteltével se jött visszahivás gondoltam körbenézek még a neten hátha rábukkanok...itt netboardon az ASKA fórumon megláttam Füles képét azzal a szöveggel, hogy gazdis lett....még egy segitség számunkra szóval a gazditól szökött el. Utána rámentem egy másik fórumukra ahol megint ott volt a képe az ELVESZETT kutyáknál....Augusztus 17-én tünt el tőlünk két utcára (Álmos vezér utca) volt ott 3 telefonszám, az egyik az ASKA akit próbáltunk hivni másik a gyepmester harmadik pedig hála istennek a gazdi. Felhivtuk és kiderült, hogy két-három héttel ezelőtt fogadta örökbe a kutyát de most költözik jobban mondva novemberben fog beköltözni az Álmos Vezér utcába és Csumpi (Füles) már vagy harmadszorra ugrotta át a 160 centis keritést....ezt mind persze úgy közölte, hogy minden szivbaj nélkül, hát igen ő ilyen stilus......mondom király mert a budairól kaparta össze a csaj pár autó majdem elcsapta de ááá segááz végülis valaki mindig van aki megtalálja.... láncra meg nem akarja kötni mert az meg milyen...mondom akkor csináljon neki kennelt...de hogy az milyen drága neki nincs arra ideje stb....
Istenem minek fogad örökbe valaki úgy kutyát, hogy költöző félben van és nem tudja hova tenni a kutyát??? Mert ha nem is ugraná át a keritést egész nap a kis kertben lenne egyedül.....Először is ivartalanitsa, sok séta és talán nem fog szökni....Na mindegy a lényeg, hogy eljutottunk az állatkórházba és a panziós részbe (...) betették a kutyát majd másnap (ma) 10 után ment érte a gazdi aki viszont (!) kitalálta, hogy mi lenne ha 3 hónapig (!) ott lenne a menhelyen a kutya mig el nem költözik.......Ez ám a felelősségteljes állattartás..........(forr az agyam) Ja és a legjobb MI vittük be Csumpikát a PANZIÓS helyére....az egyik ösz pofáju kutyus már 3 hete bent van gazdik csodásan nyaralnak...mellette egy csont sovány szó szerint minden csotja kilátszott a boxernak....kérdeztük mi baja van. Hát mütötték és igy néz ki szegény DE a gazdik boldogan nyaralnak valahol miközbe a kutyája beteg, mütik stb.....!!!!! Biztos nagyon jó gazdik. Mellette egy shar pei aki tiszta vér volt ő is mütve volt. Kábán feküdt aludt....A legvégén pedig egy basenji (!) aki EPILEPSZIÁS de a gazdiknak muszáj volt nyaralni menni. Igaz kit érdekel ha egyszer csak rohama lesz a kutyának és elpusztul legaláb jót szórakoztak a tengerparton...........!!!! Sirva jöttünk ki az épületből és itthon se tudtam lenyugodni!!! ....... Ma elfogok sétálni az utcába megnézni Csumpika következő lakhelyét márha odafog egyáltalán költözni.......Kiváncsi vagyok a helyre!!! ..........
Bocs a hosszú rizsáért de kikivánkozott belőlem.... :( Még mindig görcsbe van a gyomrom és azon agyalok mi lehet szegény kutyával........ :(
2010. szeptember 2., csütörtök
Agility ősz és OB
Először is remélem mindenki látta, hogy felkerült egy új menü a fejléc alá. Volt pár eset mikor megkerestek, hogy irjak nekik mikor és hol lesz a következő versenyünk/bemutatónk. Nos, hogy ne kelljen mindig felkeresni minket vagy lekésni pár programunkat igy megcsináltam ezt a menüt mármint a "Next"-et. Ott folyamatosan frissitve lesznek a közeledő események.
Agility ősz: már nagyon várom ezt a versenyt. Két napos lesz és ez a pünkösdi verseny amolyan második fordulója. (pünkösdön lett Maya A2 szóval az nagyon emlékezetes volt. Na meg a két napos verseny két nap szétázással telt el, vacogással,fázással de a KASE a helyén volt nagyon. Eszméletlen verseny volt, nekem személy szerint eltekintve az esőtöl nagyon tetszett) Na szóval jövőhét utáni hét lesz Győrújbaráton helyszinileg. A szállást még nem tudom, hogy lesz de majd csak irnak róla valamit max sátrazunk az is egyfajta feeling :D Még amúgy sem sátraztam kutyákkal egyszer pedig mindent ki kell próbálni.
Országos Bajnokság: tavaly is voltunk de még elég szétszórt páros voltunk Mayával -csak ő jött akkor- Most mindkét csajszit szeretném vinni és az összegyüjtött pénzem lehetővé teszi, hogy indulhassak rajta. Szigetszentmiklóson lesz ott ahol tavaly is, kiváncsi leszek nagyon mit fogunk alkotni. Egy csarnokba lesz szóval ez plusz kihivás egy beagle gazdinak.
(a lovardát már megszoktuk a tordasi versenyek által az kivpipálva :D )
Röviden ennyi, Biggie már kezdi abbahagyni a tüzelést viszont nagyon meghizott szegényem. Hiába mentem vele minden nap ki sétálni, hiába agilityztem vele itthon ez nem ugyanaz mint a nagy futkározások. :(
Foto: tavaly OB-Maya
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)