A mai sétánk félre sikeredett lett....Az elején (póráz és nyakörv nélkül) nagyon jó volt kutyák mögöttem battyogva haladtunk (mivel én vagyok a vezető pozícióban ők pedig a követőben) Szóval lecsitteltem őket ha elém kerültek és olyankor szépen felsorakoztak mögém és mehettünk is tovább. Ha viszont nagyon előrementek megálltam, hogy "én ráérek..." majd addig ott álltam míg észbe nem kaptak és vissza ne jöttek hozzám majd irányba álltak és mehettünk tovább. Viszont volt, hogy 5-10 percig ott álltam és néztem ahogy ráérősen szimatolgattak, Maya már az utca végén bóklászott....enyhén idegesített, hogy semmibe vesznek de a mai nap erről szólt.....a végére jól belendültünk már sima ügy volt, járda szélén stopp,hívásra futás. ennyit terveztem ma be de gondoltam itt vagyok a park mellett menjünk ki oda is. Nem kellett volna....Kaksis kabáttal és gatyával értem haza. Az elején Biggie szépen jött mögöttem amolyan szokásos komótos-szaglászós stílusban Maya viszont mint az őrült keresztülrohanta a parkot majd mikor észbe kapott akkor jött vissza. Jól van sebaj úgyse voltunk már sétálni 3 napja ez belefér, hogy kifussa magából az energiát. Na de azt, hogy mindent feleszik amit talál, elmegy bokor mögé és emberi végterméket is belaffant az már sokkkk!!! Ha közelítettem felé elkerült sunyulva úgyhogy távolról "fekszik!" majd "marad!" Ez volt a büntetés ami látszólag megviselte, hogy mi Biggievel megyünk szépen ő pedig ott fekszik....De ez se volt neki elég eltűnt a bokroknál és nem láttam merre van. Hívásra semmi reakció szóval nyomozhattam. Mikor megláttam egy dobozból evett valamit...Odalopóztam, hogy nehogy eltudjon menni és elkaptam a grabancát. A hátára fektettem megadó helyzetbe és a látvány magáért beszélt. Sajnálkozó fej és rémült testtartás, hogy "basszus lebuktam" Utána már ne félj ha hívtam jött boldogan, még botoztunk is utána és nem volt probléma vele hazáig. Biggie is elcsászkált egyszer, megadó testhelyzet de bepróbálkozott egyszer-kétszer, hogy "szelektíven hallok". De ez csak annyit jelent, hogy nem tisztel és semmibe vesz nem pedig nem hall. Igenis hall csak fontosabbak más dolgok. Viszont azonnal javítottunk a helyzeten, elkaptam őt is, lefektettem majd tudtára adtam, hogy én vagyok a falkavezér nem kell kijátszani engem az van amit én akarok. Utána mindkettő mint a kis angyal tudták hol a helyük.
Viszont nem így volt egy másik kutyással a még anno említett agaras hölggyel. Linája is kipróbálta meddig lehet feszíteni gazdi húrjait, ki-ki szaladt az útra és ide-oda rohangált....Egy golden retrieveres fazont pedig a kutya sétáltatta nem fordítva. Szóval ma volt valami a levegőben de tiszta káosz volt a parkban. Haza is jöttünk kis idő múltán nehogy még agybajt kapjak.
(Megjegyzés: a kutyákat nem érte testi bántalom, nem emeltem rájuk kezet szimpla megadó testtartásba kényszerítettem őket. Ez lelkileg sokkal többet jelent mintha eljárna felettük az ember keze. A kutya falkában sem tépik szét egymást egyszerűen csak leteríti a domináns a másikat, hogy megadja magát mikor rendezik a soraikat.)
Viszont nem így volt egy másik kutyással a még anno említett agaras hölggyel. Linája is kipróbálta meddig lehet feszíteni gazdi húrjait, ki-ki szaladt az útra és ide-oda rohangált....Egy golden retrieveres fazont pedig a kutya sétáltatta nem fordítva. Szóval ma volt valami a levegőben de tiszta káosz volt a parkban. Haza is jöttünk kis idő múltán nehogy még agybajt kapjak.
(Megjegyzés: a kutyákat nem érte testi bántalom, nem emeltem rájuk kezet szimpla megadó testtartásba kényszerítettem őket. Ez lelkileg sokkal többet jelent mintha eljárna felettük az ember keze. A kutya falkában sem tépik szét egymást egyszerűen csak leteríti a domináns a másikat, hogy megadja magát mikor rendezik a soraikat.)
Jaj, hát ez igen vicces, de minket is megcsapott ez a szellő. Nemrég jöttünk haza a mai sétából, teljesen romokban... A drága kutyáim ugyanis bemutatták, milyen magasról tudnak rám tojni, ha éppen úgy hozza kedvük. Olyan jól mentek már hetek óta a sétáink, erre ma: letépik még pórázon is a karom (persze csak azért is addig megyünk úgy láb mellett, amíg le nem higgadnak), majd behívásra egyikük sem reagál, Mangó pedig háromszor is leállt a földről zabálni... Teljesen kész voltam a végére, de a bejegyzésed feldobott kicsit, mert ha még veletek is előfordul ilyen, akkor én nem is panaszkodok:D
VálaszTörlésVolt ma valami a levegőben akkor, mert minden kutya tiszta dili volt :O
VálaszTörlésEz olyan mint valami front vagy nemis tudum. És mintha magamat hallanám. Nemtudom mivan ma a levegőben, de valami ne frankó. Molly ma engem is nagy ivben "került" a sétál. mert ugye póráz nélkül. De ma mintha nemis ő lett volna. Folyamatosan szigorúan az orra a földhöztapadt, a füle nem funkcionált. Mikor már eltüntem a látókörébl, akkor is várnom kellett mire észbekapott hogy hoppá. Aztán hazafelé valami illatos kis dögben olyan szépen meghempergett, hogy a büzt lehetett érezni. Mikor a fürdöszobában fürdettem, athittem elájulok. Valami veréb lehetett, de oltári büdös volt. Aztán hazafele is fojtatodott a süketvagyok játék, egy dolog volt,aminek örültem, hogy nem ment oda ahhoz a tacsihoz, akihez már hagyomány minden egyes sétán odamenni jól megugatni, hogy ki van a keritésen kivül. De most akkoris mérges vagyok x)
VálaszTörlés{ Szóval nemvagy egyedül, ahogyna olvasom :}
szija. :)
VálaszTörlésBocsi, a hülye kérdésemért, de hogy kényszeríted megadó testtartásba őket? Mit csinálsz? Mert ennek én is hasznát venném..
előre is köszi.
Szofi: megfogom a tarkójuknál a bört és lehúzom őket a földre vagy nem is tudom olyankor azonnal hanyatt vágják magukat ha pedig nem akkor az oldalukat megbillented.
VálaszTörlésja értem. köszi. :)
VálaszTörlés